6.Utolsó percek

 Na itt is a friss!Sajnálom hogy ennyit késtem,de ma még a net is szarakodott.Most vagy éppen hatodjára próbálom feltenni ezt a fejezetet.Reméljük sikerül :)

A helyesírási hibákért elnézést,de nem nagyon figyeltem mert siettem.

Nagyon szépen köszönöm a komikat.

Jó szórakozást 

U.i.:Sajnálom hogy rövid lett,de a következő hosszabb lesz,és izgalmasabb sokkal!:)

Ehhez a fejezethez 10 komit szeretnék.Két okból is: 1:mivel itt a karácson,így a szülinapom is nincs valami túl sok időm írni.A 10 komi később lesz meg mint az 5 így több időm lesz írni. 2:kíváncsi lennék a véleményetekre hogy maradjon csak simán romantikus a történet,vagy ahogy elterveztem és legyen egy kicsit fantasy-s .

-És ő itt a fiam...-de mielőtt befejezte volna a mondatott megláttam a gúnyos mosolyt a srác arcán.Szóval ő lenne a fia?Tudtam hogy végem van.Ez egy borzasztó este lesz.

-….Shane -mondta Larten mosolyogva .A szívem kihagyott egy üteme t,az agyam leblokkolt.

-Szia Lilith! -mosolygott rám cinkosan.

-Hello-nagy nehezen sikerült kinyögnöm ezt az egy szót .

A szemem előtt ezernél több kis kép pergett le hogy milyen borzasztó lesz az este .Elképzeltem ahogy éppen bájcsevegnem kell Shannnel ,vagy éppen az apja öltönyét dicsérem .Na ez így nagyon nem fog működni .Valahogy muszáj lelépnem mert ezt tuti nem élem túl .Nem vagyok kíváncsi Shane beszólásaira .De nem tehetek semmit ,mert ha most lelépnék mindenki tök hülyének nézne .Hát akkor nincs más megoldás mint jópofizni .Hirtelen azt vettem észre hogy már Jace is leült és mindenki engem figyel ugyanis még mindig álltam .Vöröslő fejjel gyorsam leültem ,és elkezdtem vizslatni az étlepot ,hogy addig se kelljen Shanre vagy éppen az apjára figyelni .De sajnos nem akartak kihagyni a csevejből ,sőt én lettem a beszélgetés fő témája.

-Honnan is jöttél Lilith? -kérdezte Larten .Miért kell ilyen hülye beszélgetésekkel tölteni az időt??? Vagy miért éppen rólam kell beszélni? Semmi kedvem ecsetelgetni a múltamat tök idegenek előtt.Amúgy is mi köze ahhoz hogy honnan jöttem ?Foglalkozzon a maga dolgával .Nem lehetne inkább egyszerűen megenni a kaját aztán meg elhúzni ?Miért kell túlbonyolítani a dolgokat ilyen baromságokkal ?Talán ha látja hogy semmi kedvem beszélgetni akkor nem kérdezget.

-Evernest -feleltem bőbeszédűen .Reméltem hogy most már végre békén hagy ,de nem így lett.

-Ááá az szép hely .Ott van nem messze New Yorktól nem ?Miért költöztél abból a szép kisvárosból ide,a szmog világába ?- kérdezte. Legszívesebben megfojtottam volna .Pont azt kérdezte meg ,amiről egyáltalán nem akarok ,és nem is fogok beszélni. Segélykérően pillantottam Jace felé ,de ahogy láttam éppen telefonon beszélgetett valakivel. Pont amikor a legnagyobb szükségem lenne rá, akkor kell telefonálnia .Hát ez szívás .A csend egyre hosszabbra nyúlt . Shane és az apja fürkészően pillantgattak rám ,várták a válaszom.

-Khm… ez.. egy eléggé hosszú történet.- feleltem nem túl frappánsan .Remélem végre veszi az adást és felfogja hogy semmi kedvem dumálni .De nem fogta fel. Nem is értem hogy lehet valaki rendőrkapitány ennyi ésszel. Hogy nem fogja fel hogy ez már kellemetlen?

-Van időnk .Úgy is sokáig tart amíg kihozzák az ételt. Mielőtt megérkeztek volna rendeltem maguknak is ételt .Remélem a narancsos kacsa megfelel .-erre bólintottam egyet .Hisz mi más tehettem volna ?Ha ez a pasi egyszer eldöntötte hogy narancsos kacsát eszek akkor azt kell ennem. Lehet hogy még is tévedtem és nem azaz ember akinek gondoltam .-Hol is tartottunk? Ja, tényleg szóval ott hogy miért költöztél ide? -kérdezte. Pedig úgy,de úgy reménykedtem benne hogy békén hagy .Ahogy láttam Jace még mindig telefonált és az arca egyre feszültebbé vált. Valami elég nagy baj lehet mert Jace nagyon jól tudja uralni a vonásait. Hirtelent felpattant a fotelről.

-Sajnálom, de most mennem kell. Történt valami ami nem kíván halasztást. -mondta semleges hangon. Tényleg elég nagy baj történhetett. Már éppen kászálódtam volna fel én is de közbeszólt -Lilith te maradj. -csak ennyit mondott aztán lelépett és én csak néztem utána.

-Szóval Lilith mi a francot keresel Los Angelesben? -kérdezte Larten. Meglepődtem a hirtelen modorváltáson és megmondom őszintén egy kicsit meg is ijedtem. Nem tudom mi baja lehet mert én nem csináltam semmit az tuti.

-Apa hagyjad már –mondta Shane fojtott hangon. Az apja már éppen vissza akart volna szólni amikor megcsörrent a telefonja. Kissé félrevonult és felvette. Én csak csodálkozva bámultam Shaneről az apjáral. Nem értettem semmit, de jelen pillanatban nem is nagyon érdekelt. Shane kiváncsian fürkészte az arcomat. Egy elképesztően dögös fekete zakót viselt, alatta egy egyszerű fehér izompólóval.Sosem bírtam az izompólókat de rajta egyszerűen elképesztően állt. Hozzá egy fekete nadrágot és egy fekete Converst viselt.A haja szokás szerint össze-vissza állt, de ettől csak még jobban nézett ki. Gondolatban jól összeszidtam magamat azért mert ilyen badarságokat gondolok . Pár perc múlva az apja letette a telefont.

-Nos nekem is halaszthatatlan ügyem akadt, de ti maradjatok csak ha már megrendeltük a kaját. Még találkozunk Lilith- ennyit mondott aztán csak simán lelépett. Csak néztem utána mint borjú az újkapura. Most már tényleg belezavarodtam az egészbe.Az utolsó mondata inkább úgy hangzott mint egy fenyegetés, nem pedig elköszönés. Komolyan kezdtem megijedni ettől a pasitól. Tuti hogy nincs ki a négy kereke. Valami diliházból szabadulhatott nemrég az száz.

-Jól elhúztak. -törte meg a feszült csendet Shane.

-Ja. De szerintem én is lépek. -álltam fel a fotelről.

-Jó menjünk .-felelte. Én csak bambán lestem rá.

-Úgy értettem hogy én egyedül megyek.- feleltem neki.

-Hagyjalak egyedül hazamenni este kilenc körül Los Angelesben? Egy: tök messze laktok. Kettő : És ha valami bajod esik út közben? Megtámadnak vagy valami? Aztán meg engem vonnak felelősségre hogy miért nem kísértelek el. Na már csak az kéne!-mondta

-Kösz hogy így aggódsz a testi épségemért-feleltem gúnyosan.

-Szívesen ,Lil.- mondta mosolyogva.

-Ne.Szólíts.Így.- feleltem neki tagoltan. Édesanyám nevezett így még amikor kicsi voltam.Amikor még törődött velem. Amikor még szeretett. Gyorsan el is hessegtettem ezeket a gondolatokat.

Shane biztos láthatta hogy mennyire felhúzott így csak ennyit mondott. -Rendben.- csak ennyit mondott de én mégis hálás voltam neki. Kiléptünk az étteremből. Megcsapott egy hűvös fuvallat ,kirázott a hideg. Igaz hogy még csak szeptember eleje van de este eléggé csípős tud lenni az idő. Én meg persze nem hoztam kabát vagy valami ilyesmit , mert úgy volt hogy Jaceszel megyünk haza.De hát változott a program így hát fagyoskodhatok.

Hirtelen azt éreztem hogy valaki hozzámér és a vállamra terít valamit. Csodálkozva fordultam hátra, és azt láttam hogy Shane rám terítette a zakóját. Na ezt sem néztem volna ki belőle.Ő csak kedvesen elmosolyodott.

-Köszönöm.- feleltem tiszta szívemből.

-Nincs mit.-felelte mosolyogva

-Tudod, apád egy kicsit khm... furcsa volt-mondtam neki társalgást kezdeményezve.

-Hát igen,ő már csak kicsit szenilis.Ne foglalkozz azzal amit mond , nem akart megbántani csak tudod nem nagyon szereti az idegeneket.-Idegenek.Hmm furcsa.Egy több milliós lakosságú városban én idegen vagyok.Jó ez egy dolog,de itt egy csomó ember idegen,nem idevalósi.Nem igazán min húzta fel magát ennyire a kedves papa,de nem is nagyon érdekel.

-Oké.-feleltem.-Hasonlítasz rá-mondtam

-Köszi, ez most jól esett.Engem is dilidnek tartasz?-kérdezte tettetett sértődöttséggel.

-Egy szóval se mondtam azt hogy apád dilis.Csak azt hogy furcsa-tiltakoztam.

-De mindketten tudjuk hogy arra gondoltál.-felelte

-Jól van igazad van. Téged is dilisnek tartalak.-feleltem megadóan,miközben felemeltem mindkét kezem.

-Te pedig olyan titokzatos vagy.Semmit se akarsz mondani a múltadról.-mondta

-Tudod nem szoktam kibeszélni az életem minden apró-cseprő dolgait idegenek előtt-feleltem kicsit gúnyosan.De a lényegre rátapintott.Nem akarok a múltamról beszélni.

-De én nem is vagyok idegen.Már egyszer találkoztunk,és haza is vittelek, ráadásul egy osztályba járunk és együtt is dolgozunk.-mondta kiskutyaszemekkel.Erre muszály volt nevetnem.

-Ezekkel a szemekkel simán elmehetnél kölyökkutyának.Ne, ne nézz így rám-nevettem-Hidd el semmi érdekes dolog nem történt még velem.Unalmas az életem.

-Hát jó. Ha nem akarsz beszélni akkor nem kell.-mondta.

-Nehogy már itt megsértődj nekem.-feleltem mosolyogva

-De megsértődtem.-emelte fel a fejét,hozzá szigorú arcot vágott.Muszáj volt nevetnem

-Nem gondolkodtál még a színészeten?-kérdeztem mosolyogva

Ezután kedélyesen csevege sétáltunk hazafele. Akkor még nem is tudtuk hogy ez életünk utolsó nyugodt percei közé tartozik.

5.Gázos helyzet

Sziasztok!Itt is van a friss!Remélem tetszeni fog,bár nem lett valami hosszú és izgi se.A helyesírási hibákért előre is elnézést.Várom a komikat,nyugodtan lehet több mint öt,nem harapok érte :)

Jó szórakozást!

Szálguldottunk az utakon.A hajam lobogott a szélben,össze-vissza álltak a barna tincseim.Tutira rasztafejem lesz mire megérkezünk.Pedig reggel direkt kivasaltam ,sőt még hajlakkal is befújtam hogy egyenes maradjon és ne álljon szanaszét,most meg 2 perc alatt tönkrement az egész.Mindegy ez van.Akkor se lenne sokkal jobb a helyzetem ha sisakot vettem volna fel-ami ugye nincs a srácnak-mert az meg vagy teljesen lelapítja vagy összekócolta volna a hajamat.

Ilyenkor úgy elszégyellem magamat.Ilyen problémáim vannak miközben a szüleim meghaltak.Tutira nem büszkék rám,sőt szerintem szégyellenek hogy most is a hajam foglalkoztat,de valamivel muszály elterelnem a figyelmemet.Ha mindig csak rájuk gondolnék egyszer tutira a diliházban kötnék ki.Nem bírom feldolgozni a történteket.

A pszichológusok szerint a gyásznak négy szakasza van.Az első a tagadás amikor nem bírjuk felfogni,nem hisszük el a történteket.Ilyenkor teljes érzelmi bénultság lesz,lassan fokozatos próbálja az agyunk felfogni a dolgokat,hogy ne érjen akkora megrázkódtatás.Ez általában pár óráig,esetleg napig tart.Hát ez nálam kb 2 perc volt.Bár hosszabb ideig tartott volna!Akkor lehet hogy nem fájna ennyire.De nem ez hülyeség.Akkor is ugyanennyire hiányoznának.A második szakasz a düh.Ilyenkor magunkra,barátainkra,családunkra,vagy egy felsőbb hatalomra leszünk mérgesek.Elgondolkodunk rajta hogy mit kellett volna másképp csinálni,vagy éppen hogyan akadályozhattuk volna meg.Ezután jön a depresszió.Ilyenkor hatalmas mennyiségű fájdalmat szomorúságot érzünk,de egy idő után elmúlik.Vagy nem .És végül van a beletörődés.Egy idő után sikerül beletörődni a dolgokba,elfogadni a történteket,de a fájdalom,a hiányérzet mindig ott marad.

 Nos szerintem én az első három szakasznál tartok.Egy kicsit még magamban még mindig nem tudom elhinni hogy ez tényleg megtörtént,és pont az én szüleimmel.Utálom az egész világot,mindenkit.Gyűlölöm magamat amiért nem tudok visszaemlékezni arra a napra.Ha hamarabb hazaérek talán segíthettem volna rajtuk.Elszomorít hogy az utolsó beszélgetésünkkor azt mondtam nekik hogy utálom őket.Érzem ahogyan a szívembe markol a fájdalom,a hiányérzet ha csak az eszembe jutnak.Nem hinném hogy egyszer sikerülni fog elfogadnom a helyzetet.Majd talán egyszer sok-sok év múlva,de szerintem akkor se.

Hirtelen azt vettem észre hogy megálltunk,nem szálguldozunk tovább.A házunk előtt parkolt le a motorjával.Rádöbbenek hogy még mindig szorítom,még mindig hozzá vagyok simulva.Ennek hála céklavörös lesz az arcom.gyorsan lepattantam a motorról.Ezek után eddigi életem legcikisebb dolga történt.Beleléptem egy pocsolyába és seggre estem.Ez mind oké lenne ha nem lett volna totál saras a nadrágom meg persze vizes,és nem ázott volna át a felsőm.Jah és ne felejtsük el a hajamat sem amit a motor visszapillantó tükrében láttam.Felfelé meredezik az egész,tiszta kóc.Az arcom pipacspiros.Úgy nézhetek itt ki mint egy rakás szerencsétlenség.Mint egy csöves. A bénázásomat mind végignézte a srác,aki már remeg a nevetéstől.Nem tudta visszatartani és megállíthatatlanul nevet,én csak nézek fel rá bambám.

-Legalább szereztem neked egy jó napot-mondom miközben feltápászkodom a földről.Ennél rosszabb már nem is lehetne.Sóhajtok egy nagyot.
-Ne haragudj,de látnod kellett volna az arcod.Várj van egy ötletem!Ülj vissza a földre,és vedd fel megint azt az ellenálhatatlanul szexi pózt én meg lefotózlak hogy te is láthasd úgy magad-mosolyogva mondta.Mos legszívesebben megfolytottam volna, esküszöm.Szerintem ezt viccnek szánta,de egyáltalán nem nevettem
-Tudod mekkora egy öntelt tuskó vagy?Esküszöm ha az IQ-d eggyel kevesebb lenne már folyami kavics lennél!-tajtékzottam a dühtől.Az egy dolog hogy kinevet,de aztán ne kezdjen el itt nekem poénkodni.
-Juj most a lelkembe tiportál drágám.Most mond hogy teszem túl magamat azon hogy így megbántottál?-kérdezte ironikusan.Már nagyon elegem volt belőle.Hirtelen eszembe jutott valami.Mosolyogva elindultam felé,aminek hatására kaptam egy öntelt vigyort.Szerintem azt hitte hogy felpofozom.De tévedett,mert ugyanis én megöleltem.Igen megöleltem,így ugyanis összekentem az ő ruháját is sárral.Erre már túl későn jött rá,ugyanis már ő is tiszta sár lett.Diadalittas mosollyal az arcomon hátraléptem.
Megdöbbenést láttam átsuhanni az arcán,majd elmosolyodott,de úgy szívből
-Na szépen kitoltál velem.Tiszta sár lettem,nekem még egy vacsorára is el kell mennem.-mosolygott a fejét csóválva.Ahogy néztem a mosolyát olyan kisfiús volt.Egy elveszett hatévesnek nézett ki,aki borzasztó dolgokon mehetett keresztül.Ettől a mosolyától fura érzés keletkezett bennem amit nem tudok behatárolni.Idegesít hogy nem tudom hogy mi az-Mi van?Mit nézel ennyire rajtam?Tudom hogy helyes vagyok meg minden....-na itt muszály volt már félbeszakítanom
-Tudod előbb egy kicsit emberinek néztél ki,ami tőled hatalmas nagy dolog-mondom
-Miért?Milyen vagyok amikor nem emberi?-kérdezi gúnyos mosollyal
-Akkor?Akkor egy öntelt disznónak nézel ki,már megbocsáss.-feleltem neki rideg hangon.
-Ne bókolj nekem mert pirulok.Látod milyen vörös lett az arcom ettől a bóktól?-kérdezi tőlem gunyoros hangon.
-Na jó,inkább megyek mielőtt meg találnálak folytani,vagy még annál is rosszabb.-feleltem neki.Már nagyon kezdett az idegeimre menni,ezzel az öntelt szövegével,meg azzal ahogy nevet rajtam.
-Mmmm... Mit takar az az annál is rosszabb??-kérdeztevigyorogva
-Nem azt amire gondolsz.-feleltem mogorván.
-Igen?Honnan tudod hogy mire gondolok?-kérdezte
-El tudom képzelni milyen piszkos fantáziád lehet.
-Nos lehet hogy igazad van.-felelte elgondolkodva,majd a szokásos gúnyos vigyor jelent meg a száján
-Amúgy hogy hívnak?Már csak azért hogy ha feljelentést szeretnék tenni,akkor tudjam hogy ki ellen kell-kérdeztem
-Shane Dowson.Én nem kérdezem meg a tiédet,mivel szinte minden órán be kellett mutatkoznod.-felelte
-Na én lépek.Kössz a fuvart-felelem majd hátra sem nézve elindulok.Hirtelen meghallom hogy füttyent egyet.
-Hallod-e?Neked aztán jól áll a sár a seggeden-mondja nevetve
-Pöcsfej-felelem mogorván,szinte magamba
-Nem emlékszel hogy mondtam hogy pirulok?-kérdezi,de akkor szerencsére elérem az ajtót és belépek rajta.Nagyot sóhajtva nekitámaszkodom.Meghallom felbőgni Shane motorjának a hangját,majd hallom ahogy egyre távolodik.

-Szia Lilith!Merre jártál?-kérdezi Jace az előszobába lépve.Végignéz a ruházatomon,a hajamon.-Hát te meg mit csináltál?Az iszapbirkózás az új divat,vagy mi?-kérdezi mosolyogva
-Nem éppen.Csak közelebbi kapcsolatba kerültem az anyatermészettel.-feleltem ,ez nagyjából annyit jelent:amilyen béna vagyok sikerült kifognom a 100 méteres körzetben az egyetlen pocsolyát, amiben elseggeltem sikeresen
-Ááá értem.Viszont akkor gyorsan menj és mosakodj meg,és vegyél fel valami csini ruhát.-feleli.Erre én csak bambán lesek rá
-Mi van?-kérdeztem.Most már nem értek semmit
Sóhajt egy nagyot-A rendőrkapitány meghívott egy vacsorára,az egyik leghíresebb étterembe.Mondta hogy nyugodtan hozzalak magammal.-Szólásra nyitottam a számat,de nem engedte hogy félbeszakítsam-Nem,nincs semmi kifogás,el fogsz jönni te is!Amúgy is ott lesz a rendőrkapitány fia is.-mondta mosolyogva
-Hogy én milyen mázlista vagyok,de most komolyan.Elmehetek egy puccos étterembe,ahol bájologhatok egy tök idegen pasival meg a fiával.-mondtam morcosan-Ráadásul hulla fáradt vagyok!
-Miben fáradtál el ennyire?-kérdezi
-Dolgoztam-erre ledöbben-Figyelj,úgy gondoltam hogy keresek valami munkát magamnak,hogy meg tudjam venni a ruháimat meg az ilyeneket,ne pedig neked kelljen.Tudom,tudom hogy nem jelentek terhet meg minden,de ettől jobban érezném magam.És legalább amíg dolgozok addig se gondolkodok....-ránézek kiskutyaszemekkel.
-Jól van,nem szólok bele.De pontosan hol is dolgozol?-kérdezi
-Úgy két kilométerre van innen egy étterem a La Isla.ott vagyok pincérnő-felelem mosolyogva
-Jó,de most menjél gyorsan fürödj le,aztán öltözködj!-mondja tettetett szigorral

Mosolyogva elindulok a szobámba.Szerencsére van külön fürdőszobám,nem mintha nem osztozkodnék másokkal szívesen,de így akkor is jobb hogy csak az enyém.Gyorsan engedek magamnak vizet a kádban.Levetem a sáros ruháimat,bedobom a szennyestartóba,majd elmerülök a forró vízbe.Ilyenkor mindig megnyugodok.Elhiszem hogy semmi rossz nem történhet,hogy nincs szegénység,hogy nem éheznek az emberek.De ez a varázs mindig megtörik amikor kiszállok a vízből.Megmosom a hajamta,megszárítom majd kivasalom.A szememet kihúzom feketével,és a szemhéjamat feketével és szürkével megcsinálom ,hogy olyan füstös hatást keltsen.Az egész szekrényemet feltúrom hogy találjak,egy normális ruhát amit felvehetek.Nagy nehezen sikerül találnom egy egyszerű fekete koktélruhát,aminek a derekán van szintén egy fektet öv,aminek a csatján szegecsek vannak.Aztán elkezdtem valami ékszer után kutakodni.És akkor megtaláltam.Édesanyám nyaklánca.Egy gyönyörű fehérarany láncon egy ezüst angyalszárny medállal.Medálba apró fehér kristályok vannak.Egyszerűen gyönyörű.De én nem hoztam magammal semmit sem a régi házamból,egyetlenegy ruhát,vagy poharat vagy bármit sem.Csak egy fotót rólam és a szüleimről,meg a gitáromat.Ennyi.Nem igazán értem hogy hogy került ide.Jace hozta volna el?Nem számít,örülök hogy itt van.Feltettem a nyakláncot,aztán még kerestem pár fekete kakötőt amit a bal kezemre tettem.Kész vagyok.

Elindultam lefelé a nappaliba ahol Jacet találtam egy fekete öltönyben és fehér ingben,plussz egy zöld nyakendőbe.
-Még sose láttalak így öltözve.-mondtam neki mosolyogva.Jace álltalában laza pólót és farmernadrágot szokott hordani,úgyhogy öltönyben még elég szokatlan látvány a számomra
-Hát én se téged.Gyönyörű vagy.-feleli mosolyogva,majd meglátja a nyakláncot-Mégis elhoztad magaddal?-kérdezte.Ezek szerint nem ő hozta el.De akkor ki?Ezt már nagyon nem értem
-Nem.Azt hittem hogy te-felelem.
-Hát én sem.Lehet hogy a többi cuccodba keverdett és így hoztuk el-na igen ,csak az a bökkenő hogy nem hoztam magammal semmit,csak amiket előbb említettem.Mindegy biztos nem fontos ez az egész
-Lehet.-feleltem
-Indulhatunk?Mert én kész vagyok
-Persze-majd gyorsan magamra kapok egy fekete Converse magasszárú tornacipőt és kész is vagyok.Beszállunk a kocsiba.Jacenek egy gyönyörű fekete Mustángja van.Sosem szerettem a kocsikat,de ebbe első láttásra beleszerettem.Sötétített üvegek,kényelmes bőr ülések,légkondi,hifi,minden ami kell.És fantasztikus ahogyan megy.Észre se vettem és már meg is érkeztünk.Kiszálltam a kocsiból.Hát az étterem kívülről tényleg nem semmi.Gyönyörű bordó falai vannak,a bejárat ki van világítva sárga lámpákkal.Amikor beléptünk elállt a lélegzetem.Nem lehet megfogalmazni hogy milyen fantasztikusan nézett ki az étterem belülről.Itt is bordó valak vannak,szép hangulatos faasztalok bordó terítővel és mindegyiknek a tetején egy szál rózsa és egy gyertya,a sarokban vannak többszemélyes asztalok,ott nem székek vannak hanem bordó kanapék.Elindultunk az egyik ilyen asztal felé.

Velem szemben egy negyven év körüli férfi ült,kedves ráncos arca volt,mosolygott felénk.Nem lehet valami szigorú ember,legalábbis ahogy így elős ránézésre megtudtam állapítani.Hasonlóképpen volt felöltözve mint Jace.Nekem háttal egy kb velem egyidős fekete hajú fiú ülhetett.Végre odaértünk.
-Üdvözlöm uram.Ő itt a legjobb barátom Lilith Crawfield,nálam lakik.-mondta Jace.Örültem hogy nem azt mondta hogy a lánya,hanem hogy a barátja.Így legalább nem kell magyarázkodnom.Kicsit furának találtam ahogy Jace beszélt a hapsival.Jó mondjuk a főnöke meg minden,de ez nekem akkor is túl hivatalos.
-Jónapot-feleltem szükszavúan
-Szia!Én Larten vagyok.-felelte mosolyogva-És ő itt a fiam...-de mielőtt befejezte volna a mondatott megláttam a gúnyos mosolyt a srác arcán.Szóval ő lenne a fia?Tudtam hogy végem van.Ez egy borzasztó este lesz.


Ilyennek képzelem el a ruhát és a nyakláncot:

 

Komikat keresek...

 Írtam egy kis versikét,amit a komment hiány ihletett.Tudom hogy nagyon béna és gáz,de ez életem első verse xD  Azért ne nagyon nevessetek pls.

Komikat keresek...

Komikat keresek,de nem lelem őket
Miért?Miért nem kapok komit tőled?
Hisz más vágyam sincs csak egy komi
Aminek  hatására fejlesztem a storit.

Ha nem írsz nekem,mérges leszek
Ha mérges vagyok,nincs ötletem
Ha nincs ötletem nincs új fejezet
Ha nincs új fejezet,nyávogtok itt nekem.
Pedig ti nem írtatok komit.

Nem jó alku,hogy ti írtok nekem?
Én meg hozom a fejezetet,
Amiben örömötöket lelitek,
Én meg örülök hogy tetszett nektek.

Na benne vagytok?
Mert ha nem rántom a kardom
Lesz itt nagy civakodás
Aminek a levét nem issza meg más
Mint én.

Elmentek, itt hagytok engem
És akkor ki olvassa a történetem?
Bús magányomban megőrülök.

Még is csak örülök,hogy vagytok nekem
Bár nem mindig írtok kommentet
De én szeretlek titeket
Szeretlek mert tetszik nektek a történetem.
És mert biztattok engem.

4.Első nap

 Jaj gyerekek látjátok milyen jó szívem van???Itt az új fejezet,ráadásul még hosszú is,pedig ti meg se érdemlitek ugyanis csak 3 komit kaptam.Ezért most már tényleg nem kaptok új fejezetet ha nem kapok komit.És ehhez a fejezethez nem öt hanem HÉT komit kérek,mivel még kettővel lógtok az előzőből fennmaradóan.Előre is elnézést a hibákért.Jó szórakozást,és várom a komikat!

Puxx

 Napsugarak lágyan cirógatták az arcomat.Éreztem ahogy besüt a szobámba és felmelegíti azt.Mindig is imádtam a napfényt,megnyugtat.Oldalra fordultam és rápillantottam az órámra,és amit ott láttam megijesztett.

Hát persze hogy nem állítottam be este az ébresztőórámat...Nem is én lennék.Ennek hála húsz percem maradt arra hogy felöltözzek és beérjek a suliba GYALOG!Hát igen még nem tudtam megszerezni a jogsit,pedig anélkül nem élhet az ember egy ilyen nagyvárosban mint Los Angeles.Igazából anyuék nem akarták hogy legyen jogsim,mert féltettek hogy valami bajom lesz... vagy inkább a kocsinak.Amilyen szerencsétlen vagyok tuti hogy egyfolytában baleseteim lennének.

Eredetileg úgy volt hogy Jace visz el suliba,de korábban kellett mennie dolgozni.Szegény mostanába egy csomót túlórázik,mert hiába van sok pénze én plusz kiadásokat jelentek a számára.Ezért szinte egyfolytában hatalmas bűntudatom van,mert végülis elcsesztem az életét.20 évesen a nyakába pottyant egy "gyerek".Persze ő egyfolytában hangoztatja hogy nem jelentek terhet, sőt.Eldöntöttem hogy délután körülnézek néhány kávézóban hátha keresnek valahol pincérnőt.Nem akarom hogy a ruháimat és egyéb dolgaimat is Jacnek keljen fizetnie.Ehhez pedig kell a pénz.Bár a szüleimtől örököltem valamennyit,azt csak a tizennyolcadik szülinapomra kapom meg.

Gyorsan felpattantam az ágyból és a tükörhöz vánszorogtam.Mondhatom egyszerűen fantasztikus látványt nyújtott.Szemem alatt hatalmas karikák,kisírt szem,kócos haj.Ennél jobb már nem is lehetne.Mindegy, nem érdekel hogy hogy nézek ki.Legfeljebb az új osztálytársaim csövesnek néznek.De még ez is jobb mintha sajnálnának.Annál bármi jobb.Gyorsan magamra kaptam egy csőfarmert,fekete toppot és egy csomó karkötőt.Kihúztam a szememet,megfésülködtem és kivasaltam az immár barna hajamat.Felkaptam egy táskát,és lerobogtam az emeletről.Felvettem a Martens acélbetétes bakancsomat és el is indultam otthonról,persze reggeli nélkül.

Mostanában egyre kevésbé kívánom az ételt.Egyszerűen nincs étvágyam.Csak azért eszek hogy Jace ne aggódjon.Szerinte önsanyargatás amit csinálok.Mintha direkt csinálnám... Régebben nagyon jókat tudtam zabálni a barátaimmal,haverokkal.De azok az idők elmúltak.Sokszor visszaemlékszem a régi életemre,újraélem a dolgokat.Pedig nem lenne szabad a múltban élnem , a jelenre,a jövőmre kéne koncentrálnom,de nem megy.Félek attól ami még rám vár.Félek az élettől.Nos ezek az érzelmek szerintem bőven kielégítik az elégia fogalmát.

Tíz percem volt hogy beérjek a Pacific Hills nevű iskolába.Jace megengedte hogy én válasszak magamnak iskolát.Vagy 30 különféle iskola van,de ez tűnt a legnormálisabbnak,és a lényeg :nem kell egyenruhát hordani.Na mikor ezt meghallottam egyből döntöttem,ugyanis itt a legtöbb suliban egyenruhát kell viselni.

 Elindultam "otthonról".Már egyre jobban kezdtem megszeretni ezt a környéket.Eléggé csendes,de nem olyan ahol a gyerekek az utcán játszadoznak.Mondjuk ehhez nagyban az is hozzásegít hogy itt nem laknak gyerekek.Az utcában élők többsége hatvan év felett van.

Beszívtam a kora őszi levegőt,ami megtöltötte a tüdőmet.Ilyenkor,ősszel mindig meghal belőlem egy kis darabka,a növényekkel együtt.Sosem szerettem az őszt,se a telet.Olyankor minden olyan kopár,nem díszítik a tájat növények,pihen a természet.Nem csivitelnek a madarak,nem zümmögnek a fülembe a dongók és nem érzem a virágok édes illatát.Csak az elmúlás szagát.

De szerencsére ez az idő még nem jött el.Még lehet látni egy-két madarat ,de a költözők már rég elrepültek melegebb éghajlatra.Még érzem a virágok illatát,de már nem olyan édesek.Még hallom a dongók zümmögését,de már nem olyan gyakran.

Ezen elmélkedés közben elértem az iskolát.Észre se vettem hogy megyek,sőt azt sem tudtam hogy hogyan jutottam el ide.Túlságosan a gondolataimban süppedtem.

Kinézetre az iskola nem volt valami nagy durranás.Egy egyszerű két emeletes fehér épület volt.Semmi dísz,semmi cicoma.De az udvara annál elbűvölőbb volt.Az egészet fű borította,és hatalmas fák álltak a padok mellett.Itt még a virágoknak édes illata volt,sőt még néhány énekesmadár is dalolgatott itt.Pillangók szálldostak az udvaron.Annyira gyönyörű,oda nem illő volt.Egy iskolaudvart sosem láttam még ilyennek.Általában mindegyiket beton borítja,ronda vas kukák,tele szeméttel.De ez gyönyörű volt.Valahogy nem illett oda az iskola mellé.Az épület túlságosan robosztus volt,kicsi ablakokkal felszerelve.Innen láttam hogy nem jut be valami sok fény a termekbe.

Lassan összeszedtem magam és beléptem a suliba.Hát belülről se volt valami szépség.Egyszerű volt.Fehér falak,fehér termek,szűk folyosók és minden tele diákokkal..Lassan elindultam a tanári keresésére.Nem úgy történtek a dolgok ahogy azok a könyvekben szokás.Nem jött oda hozzám egy lány se hogy ő majd elvezet a tanáriba,nem derült ki hogy egy osztályba járunk,és nem kötöttünk örök barátságot már az első percben.A tanáriba se csináltak nagy felhajtást csak odaadták a könyveket,és egy térképet és már el is küldtek az első órámra.Matek volt.Fúj de utálom a matekot.Mindig is utáltam,sose ment igazából.Persze hogy a matektanár lesz az osztályfőnököm?Csak én lehetek ilyen szerencsés...

Megálltam a terem ajtaja előtt.Nem mertem bemenni.Akármennyire is próbáltam meggyőzni magamat hogy hülyeség,egy kicsit reménykedtem benne hogy itt barátokra lelek.Barátokra akik megértenek,akiknek elmesélhetem a történteket.Akik velem együtt sírnak,együtt nevetnek.De nem!Nincs szükségem senkire,jól megvagyok egyedül.Nem kellenek barátok már erre az egy évre.Amúgy is ezzel csak fölösleges fájdalmakat okoznék magamnak.Semmi se tart örökké,még a barátság sem.Olyan mint a nyár.Amíg van szeretjük,és csak neki élünk.De amikor jön az ősz a szívünkbe mar a fájdalom,a hiányérzet.Tudjuk hogy lesz majd egy következő nyár,de az nem lesz ugyanilyen,és várni kell rá.Amíg ezeken elmélkedtem megszólított valaki.

-Bemennél már végre?-szólított meg egy indulatos hang.Megdöbbenve fordultam hátra hogy ki a jó franc zavart meg.Amikor megláttam tátva maradt a szám.Egy srác volt.Gyönyörű fekete haja volt ami össze vissza állt,hozzá gyönyörű kék szemek.Markáns áll,telt ajkak.Izmos felsőtest,de nem az az undorítóan izmos,hanem olyan szálkás féle .Majd újból a szemébe néztem.A telet juttatta eszembe.Hideg volt,és fagyos,tele fájdalommal és haraggal.Megdöbbentett amit a szemébe láttam haragudott. Az életre.Valakit elveszthetett aki számára fontos volt.Sajnáltam,hisz tudtam mit érezhet nap mint nap.Kicsit olyan volt mint ha tükörbe néznék és a saját szememet látnám.Ugyanaz a fájdalom és harag látszódott az én szemembe is.Ahogy láttam az öltözködési stílusunk is hasonló.Farmer,fekete póló és acélbetétes bakancsot viselt.Azt vettem észre hogy már majdnem egy perce bámulom.És akkor eszembe jutott,hogy kérdezett valamit.

-Persze-kopogtam,majd beléptem a terembe.Jól sejtettem tényleg nem sok természetes fény van a teremben,Itt is egyszerű fehér falak voltak,semmi cicoma,semmi dísz.Kicsit nekem hiányoztak a falakról a díszek,fotók az osztályról.Így olyan személytelen volt,mint ha ez nem is egy osztály osztályterme lenne,hanem valamilyen katonai kiképzőközpont kongresszusterme.Az viszont tetszett hogy egy személyes padok voltak.Így legalább nem kell senki unalmas fecsegését hallgatnom az órákon.Azt vettem észre hogy egy tucatnyi fürkésző szempár szegeződik rám.Nem igazán foglalkoztam velük inkább odamentem a tanárhoz bemutatkozni.
-Ááá szóval maga az új diák.Hogy is hívják?-kérdezte a tanár,mielőtt még bemutatkozhattam volna,és megspórolhatta volna ezt a kérdést.Tipikusan úgy nézett ki mint egy matektanár . Rövid ősz haj,szarkalábas szem,ósdi szemüveg.Zöld csipkés blúz és egy ocsmány szoknya.Úgy ötven év körül lehetett legalábbis így ránézésre.El tudtam képzelni ahogy a lakásában vagy húsz macska társaságában nézi a legújabb szappanoperákat.Kirázott a hideg ettől a nőtől,és attól a borzasztó károgó hangjától.Min valami varjú esküszöm.
-Lilith Crawfield.-minél hamarabb túl akartam esni ezen a bemutatkozós részen.Régebben szerettem a figyelem középpontjába lenni.Szerettem ha az emberek figyelnek rám,még színészkedtem is.Felfordul a gyomrom a régi önmagamtól.De már minden megváltozott.Jobb szeretem ha nem is vesznek az emberek tudomást rólam.
-Gyerekek ő az új osztálytársatok Lilith Crawfield.-károgta a tanárnő.Még csak most vettem észre hogy milyen apró,pedig eléggé szembetűnő,csak eddig a ruházata és az arca tanulmányozásával voltam elfoglalva.Maximum 160 centi ha volt.-Foglalj helyet valahol.Ja és jut eszembe legközelebb NE késs.

Hát igen késtem,de csak egy percet.Egyet!Nem válaszoltam,inkább körülnéztem a terembe üres hely után kutakodva.Leültem az ablak melletti leghátsó padba.Kipakoltam a cuccaimat matekra.Miután végeztem a fontos teendőimmel észrevettem hogy a srác aki utánam jött be a terembe éppen a matektanárral "beszélget".Hát igen azt nem igen lehet beszélgetésnek nevezni,mivel a tanárnő jó alaposan lecseszte és szegény srác meg se mukkant,pedig lehetett rajta látni hogy legszívesebben a nő összes felmenőjéről mondana valami szitkot..Amíg megvitatják a problémájukat a tanárnő adott feladatokat.Mondhatom fantasztikus.Szerencsére felkészültem az órákra,úgyhogy elővettem az iPodomat és elindítottam az első számot,persze közben úgy tettem mint ha lázasan dolgoznék.Valaki megérintette a vállamat.Azt hittem ott helyben összeszarom magamat.Szerencsére időben sikerült visszatartanom azt ijedt sikolyomat.Dühösen felnéztem hogy ki merte megzavarni magányomat.És akkor megláttam őt
-Bocs de ez az én helyem-mondta rideg hangon a srác.Csak most figyeltem fel rá ahogy az osztálytársaim félve pillantanak rá.Mintha félnének tőle.Ők vajon nem látják azt a mérhetetlen fájdalmat a szemében csak a haragot?Lehetséges,más különben ők sem félnének tőle csak sajnálnák..Amikor a szemébe néztem teljesen lebénultam.Egyszerűen túl sok fájdalmat láttam benne,szinte beszippantottak.Úgy éreztem mintha elkezdtem volna zuhanni,de sose érnék le a szakadék  aljára.Egy kicsit megszédültem,ennek hála elkaptam a szememet,ezután véletlenül sem néztem a szemébe.
-Volt.-mondtam ugyanolyan rideg hangon ahogy az előbb ő is beszélt velem.Kicsit gyerekes volt hogy egy padon veszekszünk,de én már nem ülök el innen az tuti.Keressen magának más helyet.Láthatta a szemembe az elhatározottságot,ezért inkább keresett egy másik padot hátul.Volt egy olyan érzésem hogy csak a csatát nyertem meg,a háborút még nem.Éreztem ahogy egész órán fürkészően pillantgat rám.Biztos nem volt még senki aki szembeszállt volna az akaratával.Biztos ő itt a helyi macsó vagy valami ilyesmi.

A többi óra unalmasan telt,a szünetek úgyszintén.Senki nem jött oda hozzám hogy bemutatkozzanak,de nem is bántam,így megspóroltak maguknak egy csalódást,mert tuti hogy bunkó lettem volna velük.Elérkezett az ebédszünet.Hát ettől eléggé paráztam,hisz mindenkinek megvan a saját klikkje.Külön a menő focisták és pom-pom lányok ,külön a stréberek,az átlagosak,a színjátszókör tagjai,a kórus tagjai,külön azok akik valami hangszeren játszanak és végül az egyik hátsó sarokban így ránézésre szerintem a "rosszfiúk".Legalábbis a ruházatukból ítélve.Én igazából egyik csapatba sem tartoztam,így egy pár másodpercig álldogáltam egy helyben a tálcámmal,de aztán észrevettem egy üres asztalt és leültem oda.Az ebédszünetet nem arra használtam hogy egyek,hisz úgyse bírtam volna.Inkább megnéztem hogy melyik csoportba kik tartoznak.Sehol se láttam egy ismerős arcot se,csak egy helyen a sarokban lévő asztalnál.A nagy rakás fiú közül egy tűnt ki.A srác matekóráról,akinek elfoglaltam a padját.Megérezhette hogy őt nézem,mert felém kapta a fejét és egy fürkésző pillantást vetett rám.Éreztem hogy elvörösödök,bár nem igazán tudom miért.Elkaptam a tekintetemet és megpróbáltam enni pár falatot,mondanom se kell hogy nem túl sok sikerrel.

Inkább visszavittem a tálcámat,és elindultam hazafelé.Félúton eszembe jutott hogy én munkát akartam keresni.Úgy hogy elindultam az ellenkező irányba.A legelső bárba bementem.Bár igazából étterem lett volna,de még egy csepnyi jóindulattal sem lehetett volna annak nevezni. Ha jól emlékszem az "étterem" neve La Isla.Eléggé lepusztult volt,fa padokkal és asztalokkal.Odamentem a csaposhoz.Így ránézésre egy 40 év körüli részeges csöves jutott az eszembe.

-Jó napot.Véletlenül nem keresnek pincérnőt?-kérdeztem a csapostól
-Dehogynem.Csak nem érdeklődik az állás után?-kérdezte,mire aprót bólintottam-Joe Retbri vagyok a tulaj-na hát ezen kicsit megdöbbentem.Sose néztem volna ki belőle hogy ő a tulaj.Talán nem csak a külső alapján kéne ítélkeznem az emberek felett
-Lilith Crawfield-kezet fogtam vele
-Na szóval akkor beszéljünk a melóról.Minden hétköznap délután négytől este nyolcig kéne dolgozni.Felvenni a rendeléseket,kivinni a kaját, a számlát,majd végül letakarítani az asztalt.Menni fog? Ja és az órabéred 65 dollár,amit hónap végén kapsz meg.Minden megfelel?
-Aha.Akkor mikor kezdhetek?-kérdeztem.legszívesebben már most elkezdtem volna.Nem tűnt olyan nehéz melónak,szerintem meg tudom csinálni.És ez az óránkénti 65 dollár is elég jónak tűnt.
-Akár már most-mosolygott rám Joe.-Gyere adok egyenruhát.

Két óra múlva az "étterem" egyenruhájába ami egyébként egy fehér top és egy fekete sort volt La Isla felirattal,hulla fáradtan támasztottam a pultot.Azt hittem ott halok meg helyben.Sose gondoltam volna hogy ilyen nehéz ez a munka,főleg hogy csak egyedül voltam.Joe azt mondta hogy általában ketten szoktak lenni a pincérek,csak az akivel én vagyok az "néha" szokott késni egy "kicsit".Hát most már éppen 2 órát késett.Még ugyan ennyi volt hátra a munkaidőmből.Nagyot sóhajtva indultam el felvenni az újabb rendeléseket.Miután lejegyzeteltem hogy mit kér a vendég megfordultam és elindultam volna.Hát igen csak volna ha nem ütközök neki egy srácnak aki ugyanolyan egyenruhát viselt mint én, persze férfi változatban.

-Ó,bocsi,nem figyeltem.-mondtam,majd a szemébe néztem és megdermedtem attól amit láttam . Fájdalom. Már akkor tudtam hogy ez az a fiú akit a suliban is láttam
-Legközelebb figyelj az orrod elé-mondta gunyoros hangon.Ettől persze egyből felment bennem a pumpa.
-Figyelnék csak már totál ki vagyok ugyanis két órát gürcöltem helyetted is amíg te nem tudom hol szórakozgattál-mondta ingerült hangon.Megdöbbent a szavaimon,majd végignézett a ruhámon.Szerintem sikerült végre felfognia hogy én is itt dolgozok
-Te mi a szart keresel itt?-kérdezte,nem tudtam beazonosítani hogy meglepett vagy inkább mérges.
-Szerinted?Beugrottam meglátogatni téged.-horkantottam nem túl nőiesen.-Itt dolgozom.Szerinted loptam az egyenruhát és csak divatból hordom?-kérdeztem
-Ki tudja...Vagy csak a közelembe akarsz lenni-felelte mosolyogva.Nem az a fajta vidám mosoly volt,hanem az a gúnyos mosoly amitől csak még idegesebb lettem.Azt az egoista mindenit.Azt sem tudtam hogy itt dolgozik,különben tuti hogy nem jövök ide.Inkább elindultam leadni a rendelést mielőtt még olyat tettem vagy mondtam volna amit később megbánok.De nem jutottam messze ugyanis megragadta a karomat

-Jól van na.Nem úgy értettem.Sajnálom.Többet nem kések-mondta kiengesztelően.Nem értettem ezt a hirtelen változást,de valami nem tetszett
-Oké-csak ennyit mondtam,aztán elindultam.Végre sikerült leadni a rendelést

Mikor végre lejárt a munkaidőm már tényleg alig álltam a lábamon.Remegett mindenem a kimerüléstől.Minta most futottam volna le a Maratont.És még haza is kellett gyalogolnom,aztán vacsit készíteni,plussz még leckét csinálni és tanulni.Ugyanis hiába ma volt az első nap egy csomó tanulnivalót kaptunk.Lehet hogy még is rosszul választottam iskolát.Még hosszú nap elé nézek.Sóhajtottam egy hatalmasat magamban.Leültem az egyik székre és vártam hogy végre Joe ellenőrizze a kasszát,és végre bezárjon,ugyanis csak akkor mehettünk haza.Ásítottam egy óriásit.

-Nehéz nap volt mi?-kérdezte egy hang,közvetlenül a mellettem lévő székről.Azt hittem szívrohamot kapok.Csak a srác volt.Most döbbentem rá hogy nem is tudom a nevét.Nem mintha érdekelne...Csak kíváncsiságból.Tényleg.
-Ja-feleltem szűkszavúan.Nem volt valami nagy kedvem társalogni.
-Gyalog vagy?-kérdezte mire bólintottam-Hazavigyelek?-na most megfogott.Valami nem tetszik itt nekem.Haza akar vinni.Végülis miért ne?Inkább mint hogy a sötétben gyalogoljak majdnem 2 km-t.
-Jó lenne-feleltem
-Na akkor gyere,Joe nem bánja ha hamarabb elmegyünk.-Erre csak bólintottam egyet,majd elmentünk átöltözni.Ugyanaz a ruha volt rajta mint amiben suliban volt.A parkolóban várakoztam rá.
-Itt is vagyok- majd odasétált egy gyönyörű fekete motorhoz.Én csak tátott szájjal néztem.-Na jössz vagy nem?-kérdezte
-Nem kéne bukósisak?-kérdeztem aggodalmasan
-Szívesebben sétálsz este egyedül a sötétben?-kérdezte felvont szemöldökkel.Ettől olyan fura érzésem támadt amit nem tudtam beazonosítani.Az eddigi tizenhét év alatt még egyszer sem éreztem ilyet.
-Meggyőztél-mondtam,majd felpattantam mögé és átkaroltam a derekát.Mondhatom jó kis kockahasa volt,legalábbis ahogy így tapintásból meg tudtam ítélni.
Beindította a motort és mi tovarobogtunk az éjszakába.

Komihatár

Sziasztok!
Nos van egy kis probléma.Észrevettem hogy nap mint nap egy csomóan olvassák a történetemet de nem komiznak :S Ezért arra jutottam hogy bevezetem a komihatárt.Amíg a kommentek száma nem éri el a minimum 5-öt addig nem hozok új fejezetet.Sajnálom,tudom hogy ez szemét dolog tőlem, de ha nem komiztok akkor nem tudom hogy min változtassak a történetben,nem fejlődök.Nyugodtan leírhatjátok az ötleteteket ,hogy szerintetek hogyan alakuljon a történet.
Remélem azért nincs harag,és fogtok komizni :)

Addig itt egy kis versike.Nekem nagyon tetszik,attól függetlenül hogy sokak szerint gyerekes meg béna.Ennek hatására már van egy másik ötlet is a fejemben,de azt a történetet csak akkor írom meg ha ezt befejeztem.

Szalóczi Dániel

Kötöttfelsős

 

Ha hiányzol felidézek egy csomó közös dolgot
például hogy hogy legóztuk át a kiscsoportot
Középsőben nem aludtunk délután csak lestük
hogy merre jár az óvó néni aztán megkerestük
egymás izzadt tenyerét a takaró alatt…

Nagycsoportban emlékszem
hogy egyszer jött egy csapat
iskolás és kicsúfolt
hogy nincsen elöl fogam
és te megvédtél meg karatéztál
és én már akkor olyan…

Ha hiányzol felidézem az általános sulit
hogy elsőben hogy tűrted azt a fájós szurit
és másodikban se sírtál ha haza kellett menni
pedig úgy de úgy szerettél volna velem lenni
Harmadikban volt a bokorban az első
rajtam piros pulcsi volt rajtad kötött felső
csúnya volt meg szürke de én annyira szerettem
egymás nevét raktuk ki a betűlevesben
negyedikben a menzán
attól lettél beteg…

Tegnap voltam nálad és tudod rengeteg
kis fehér gyertyát gyújtottam meg hátha
felébredsz és
elkísérsz a középiskolába…

3.Már két hónapja...

 Itt a friss!Sajnálom hogy nem tudtam hamarabb hozni,de sokat kellett tanulnom.A következő fejezetektől már izgalmasabb lesz ígérem!Várom a komikat,és előre is bocsánat a helyesírási hibákért!

Már két hónapja hogy Los Angelesben élek.Eredetileg úgy volt hogy a régi városomtól nem messze költözünk Jace-szel,de úgy nem bírtam volna ki.Nem tudtam volna elviselni hogy a régi életem romjai ott vannak tőlem nem messze.Minden csak arra emlékeztetett volna.Nem tudtam volna többé betenni a lábamat a a közértbe vagy az iskolába vagy egyszerűen csak kimenni az utcára úgy hogy ne fogjon el a fájdalom.Minden rájuk emlékeztet,minden apró kicsi dolog.A lelkem darabokra szakadt.Így megkértem Jacet hogy a lehető legmesszebb költözzünk.Vett egy házat a tengerparton,állást is kapott a helyi rendőrkapitányságon.

Szeretem Los Angelest.Nagy,nyüzsgő város több millió lakossal.Senki se foglalkozik a másikk ember gondjaival,mindenki a saját gondjaival küzd.Itt nem ismer senki,senki se bámul meg,senki se sajnál.Itt csak egy vagyok a több millió ember között.Senkit se érdekel hogy mi van velem,de ez így van jól.Nem bírnám elviselni ha megbámulnának az utcán,összesúgnának a hátam mögött,mert hallottak volna a szüleimről.Itt nem sajnálják az emberek a másikat,mindenkit a saját élete köt le.Régebben még gyűlöltem az ilyen embereket,de ma már megértem.Mindenki foglalkozzon a saját bajával.

Egy gyönyörű kétszintes sárga házba költöztünk a tengerparton.Jace mindent megpróbált tenni azért hogy jól érezzem magam,egy fantasztikus szobát rendezett be nekem.Van benne  minden ,tv hifi ,laptop ,franciaágy, barackszínű falak, még egy saját teraszom is van ahol van egy beépített jacuzzi.A régi életembe ölni tudtam volna ezekért,de ma már ezek semmit sem jelentenek számomra.Csak egyszerű tárgyak, a boldogságot,a szüleimet nem hozzák vissza.Őket már semmi se hozza vissza.Őrökre elmentek.

Már két hónapja hogy egyetlen egy mosoly vagy nevetés sem hagyta el a számat.Ezeket a dolgokat már nem tudnám megtenni.Nem vagyok boldog,már sose leszek az.Nem tudom képes leszek e úgy nevetni vagy mosolyogni hogy közbe ne legyen bűntudatom.Bűntudatom hogy én boldog vagyok,pedig a szüleim már nem élnek.Szerintem nem tudom megcsinálni.Félek hogy egyszer újból boldog leszek.Semmi sem tart örökké és a boldogság mint valami pillangó egyszer csak tova száll és akkor én megint itt maradok összetörve.Azt már nem tudnám elviselni.Így is nap mint nap felötlik a fejemben az ötlet hogy talán véget kéne vetnem a szenvedéseimnek.Senkinek se hiányoznék,észre se vennék hogy meghaltam.Csak egy ember vagyok a több milliárd közül.Csak azért nem lettem még öngyilkos mert még nem kapták el a szüleim gyilkosát.Látni akarom,a szemébe akarok nézni hogy kiolvashassa a szememből azt az égető fájdalmat amit okozott.Elvette a családomat,a jelenemet,a jövőmet.

Sajnos a nyomozás nem halad valami jól.Nem találtak nyomokat,semmit,Gyanúsítottak sincsenek.Még mindig nem emlékszek hogy mi történt velem azon a napon,és ez megrémiszt.Bár lehet hogy jobb így,mert ki tudja milyen borzalmakat láttam,de az is lehet hogy láttam a gyilkos arcát és segíthetnék.Borzasztó a tudat hogy nem tudok segíteni,nem emlékszek semmire.Félek hogy berekesztik a nyomozást és a többi döglött akta közé teszik ezt az ügyet is.Két hónap telt el,de semmire se haladtak,egyhelyben toporognak a nyomozók,nem tudnak semmi újat.

Már két hónapja hogy drasztikus változásokon mentem át.A derékig érő búzaszőke hajam,amit anyu kiskoromba imádott fésülni,most vállig érő és barna színű.Arcom is vékonyodott,és fogytam is.Sosem voltam valami kövér,de most tényleg vékony vagyok.Ha tükörbe nézek semmi sem emlékeztet a régi Lilithre csak a szemem.A világoszöld szemem,amit aputól örököltem,amiben most mérhetetlen bánat,szomorúság és fájdalom tükröződik.A ruhatáramat is lecseréltem.Régebben vidám színes ruhákat,szoknyákat hordtam,most csőfarmereket,fekete felsőket és egy fekete bőrdzsekit.Régebben magassarkút,balerína cipőket,most tornacipőket, acélbetétes bakancsot viselek.A körmeimet a régi vidám színek helyett feketére festem.Nem vacakolok a sminkkel csak kihúzom a szememet fekete szemceruzával.A régi vidám mosolygós Lilithből egy rocker kinézetű szomorú , magányos Lilith lett.Már nem gitározok.Régebben saját dalokat írtam,amiket később eljátszottam a barátaimnak.A gitározás és az éneklés volt a szenvedélyem.De a szüleimmel ez a kis rész is kihalt belőlem.Nem tudok már ránézni a gitárra úgy hogy ne emlékezzek vissza az életemre,arra hogy milyen boldog is voltam,milyen gondtalan.A legnagyobb problémám az volt hogy nem találtam a megfelelő színben olyan felsőt,vagy esetleg lemaradtam a hatalmas akciókról.Ma már ezek a dolgok a legkevésbé se tudnak érdekelni.Megvetem a régi önmagat,de ugyanakkor vissza is sírom.Régebben a legnagyobb problémám is kisebb volt mint a mostaniak.

Már két hónapja hogy Jace az "apám".Kicsit fura az egész mivel régebben ő volt a legjobb barátom és most ő lett a gyámom.De így is jobban jártam mint sokan mások az én helyzetemben akik árvaházba kerültek.Jace mindent megtesz azért hogy boldog legyek.Néha annyira sajnálom szegényt ahogy töri magát csak hogy egy mosolyt csaljon az arcomra,eddig még nem jött össze neki.Próbál beszélgetni velem,segíteni akar feldolgozni a történteket, de hiába.Ezt egyedül kell csinálnom.Nekem kell elfogadnom hogy a szüleimet megölték és hogy tönkrement az egész életem.Néha remélem hogy ez az egész csak egy hülye rémálom és mindjárt felébredek.De erre az ébredésre még mindig várok.Jacet csak esténkét látom mivel reggel nyolctól hatig dolgozik.Ilyenkor főzök vacsit,és ő megpróbál velem semmitmondó dolgokról beszélgetni,mondanom se kell hogy nem túl sok sikerrel,de hálás vagyok neki hogy próbálkozik,nem mond le rólam.Én a helyében szerintem már rég feladtam volna.

Már két hónapja hogy elkezdődött a nyári szünet és minden egyes percemet a tengerparton töltöm,a homokban ülve és bámulok ki a fejemből.Ilyenkor elgondolkozom azon hogy mi lett volna ha.Ha nem halnak meg a szüleim.Ha nem költöztünk volna Los Angelesbe.Vagy ha Jace nem fogadott volna örökbe.Vagy mi lenne ha feldolgoznám a történteket,és elfogadnám a sorsomat,hisz azokkal a lapokkal kell játszani amiket leosztott az élet.Vajon újra az a vidám szőke én lennék?Vagy akkor is ilyen búskomor maradnék?Nem tudom és soha sem fogom megtudni,mert sose fogom feldolgozni..Sose fogom elfogadni hogy pont az én szüleimnek kellett meghalniuk, és én életben maradtam.Nemsokára kezdődik a suli.Jace beíratott az itteni iskolába,a nevét nem jegyeztem meg.Félek hisz az utolsó évemet kezdem nemsokára egy olyan osztályba ahol a többiek már több éve ismerik egymást.De ha jobban belegondolok nem érdekel.Nem érdekel ha kitaszítanak,ha összesúgnak majd a hátam mögött vagy ha kinevetnek.Sokkal jobb mint ha tudnák az igazat és sajnálnának.Inkább a megaláztatás mint a szánalom.Nem akarok beilleszkedni,és meg se fogom próbálni.

Ezeken a dolgokon gondolkodtam,miközben a homokban ülve néztem a naplementét.Gyönyörű volt ahogy a nap sugarai narancs és bíbor színűre festik az egész eget és ahogy ez tükröződik a vízen.Minden nap megszoktam nézni.Olyan gyönyörű.Ahogy a naplementét nézem egy kis boldogság szokott a szívembe költözni.De ez nem tart sokáig,csak addig amíg nézem.

Lement a nap,lassan készülődnöm kéne mert holnap iskola.Erre a gondolatra elfogott az émelygés.A régi sulimba egy csomó barátom volt én voltam ott a "legmenőbb" csaj.Mindenki a barátom akart lenni.Akkor még azt hittem hogy csak azért mert kedvelnek,de már rájöttem hogy csak kihasználtak.Így visszagondolva sose voltak igaz barátaim, és itt sem lesznek.Felmentem a szobámba,megfürödtem és lefeküdtem.Sokáig nem tudtam elaludni mert izgultam.Izgultam bár nem nagyon tudom hogy miért.Éjfél körül sikerült elaludnom.

2.A szörnyű valóság

            Meghoztam a frisst!Sajnálom hogy ilyen soká hoztam de a suli miatt nem nagyon tudtam előbb.A következő fejezet jövőhét vége felé várható,de lehet hogy előbb,ez a komik számától is függ,mivel minnél több komit kapok annál nagyobb kedvem van írni!Szóval hajrá. :)

          Éreztem hogy lassan kezdek magamhoz térni,de minden olyan furcsa volt körülöttem.Teljesen lelassultam,és nem éreztem semmit,nem tudtam kinyitni a szemeimet pedig próbáltam.Látni akartam hogy hol vagyok,mi történt velem,mert semmire sem emlékszem csak a sötétségre.Megpróbáltam mozdítani a kezeimet,és a lábaimat,de nem tudtam.Fogalmam se volt hogy mi történik velem.Távolról mint ha hangfoszlányokat hallottam volna,de lehet hogy az egészet csak képzeltem,mindenesetre valamiért ettől megnyugodtam.Újból megpróbáltam kinyitni a szemem és most sikerült is,de egyből be kellett csuknom,mert a fény szinte megvakított.Kicsit olyan volt mintha belenéztem volna a napba.Ezek után már óvatosabb voltam és csak szépen,lassan nyitottam ki a szemem.
             Mikor körülnéztem,észrevettem hogy egy fehér szobában vagyok.Fehérek voltak a falak és voltak ott valami fura szekrények is,és valamilyen fura szag volt.Észrevettem hogy a kezemből csövek lógnak ki,valamilyen géphez vannak csatlakoztatva ami egyenletesen pittyeg.Hát persze,biztos kórházban vagyok!De miért?Nem emlékszek semmire,csak arra hogy a barátaimmal találkoztam,aztán hazamentem,de ezután már minden kiesett.
              Ezelőtt még nem is voltam kórházban,sőt szinte még beteg se voltam.Nem mintha panaszkodni akarnék,csak most látok élőben ilyen műszereket,ezért alaposan megfigyeltem őket.Miközben a szoba berendezéseit csodáltam,egy kedves megnyugtató hang szólalt meg mellettem.
               -Hogy érzed magad?-Azt hittem ott ájulok el egyből úgy megijedtem.Eddig nem is figyeltem fel rá de egy egyenruhás férfi ült a jobb oldalamon egy székben.Szép szőke haja volt,és gyönyörű mogyoróbarna szeme.Amikor a szemébe néztem úgy éreztem mint ha ismerném.Nagyon ismerős volt,de nem tudtam beazonosítani hogy honnan.Nem lehetett több 22 évesnél,szóval lehet hogy még az iskolában láttam régen,bár nem hinném.Olyan volt mintha közel érezném magamhoz.,ezer éve ismerném.Nem tudom miért de megbíztam benne,és megnyugtatott a jelenléte
                 De áljunk csak meg egy percre!Egyenruha?Most néztem csak meg jobban és ekkor döbbentem rá hogy egy rendőrrel van dolgom.De hát mit keres itt?Én nem csináltam semmit,vagy igen?Basszus mit csináltam?Lehet hogy tiszta részeg voltam és ezért nem emlékszem arra hogy mi történt.És hol vannak a szüleim?Hiszen kórházban vagyok.Itt kellene lenniük az ágyam mellett és szorongatniuk a kezem.De nincsennek itt.De egyáltalán miért vagyok én itt?Már vagy 2 perce ezen elmélkedtem mikor észrevettem hogy engem figyel a zsaru,és akkor beugrott hogy kérdezett tőlem valamit.
                   -Jól.-háromszor is meg kellett köszörülni a torkomat mire sikerült kinyögnöm ezt az egy szót.A rendőr is észrevette hogy ki van száradva a torkom ezért hozott egy pohár vizet amit én szívesen elfogadtam.Mikor megittam visszaadtam a poharat és hálásan néztem a rendőrre.
                    -Mi történt velem?Ugye nem kerültem bajba?-kérdeztem egy kicsit ilyedten,mert biztos voltam benne hogy történt valami szörnyű csak azt nem tudtam hogy mi.
                     A zsaru sóhajtott egy nagyot.Na ez már rosszul kezdődik.Tuti hogy börtönbe megyek.De miért?Hisz nem is emlékszem rá hogy elkövettem volna valamit és még olyan fiatal vagyok!
                     -Lilith a szüleid...-nem hagytam hogy befejezze a mondatot egyből közbevágtam.
                     -Honnan tudja a nevem?-hát igen miután kimondtam rájöttem hogy tulajdonképpen mekkora ostobaságot mondtam.Hiszen ő rendőr simán ki tudja deríteni?Vagy a kórlapomból is megtudhatta
                      -Már meg se ismersz Lili?-egy kicsit megdöbbentem mert azt a becenevemet használta amit ki nem állhatok.Csak egy ember hívhatott így ,csak  a legjobb barátom Jace,de ő már 6 éve elköltözött a szomszédunkból.A zsaru is biztos észrevette hogy nem tudom  mert az arckifejezése megbántotságott sugárzott.
                     -Jace Dylen áll rendelkezésére hölgyem-mondta mosolyogva.Az állam tuti hogy vagy 2 métert zuhant.Hiszen ez ő!Ez Jace.De mit keres itt?Rendőr lett?Pedig soha nem mondta hogy az akarna e lenni.Persze 14 évesen az ember még ezt nem igazán tudja hogy mi akar lenni.
                      Jacet még akkor ismertem meg mikor én 5 öves voltem,ő meg 8.A mai napig emlékszem arra a napra.Kimentem a házunk elé labdázni.Egyszer csak feltünt pár srác akik elvették a labdámat és azzal kezdtek szórakozni hogy a fejem felett dobálják.Nem tudtam elkapni ,ezért persze rögtön elkezdtem bömbölni.Ekkor jelent meg Jace aki eddig a szomszéd ház udvarálól figyelte az eseményeket.A fiúk kb vele egy korúak voltak.Visszaszerezte a labdámat és behívott a kertjükbe labdázni.Ez nagyon mély benyomást tett rám akkor,hisz még csak nem is ismert de így is segített rajtam.Most hogy jobban belegondolok,már értem hogy miért lett rendőr.Attól a perctől kezdve ő volt a legjobb barátom.Bármikor belém kötöttek ő megvédett.Amikor 11 éves voltam és ő 14 ,elköltöztek az ország másik végébe.Teljesen összetörtem,hiszen a legjobb barátomat vesztettem el akkor.Miután elköltöztek egy pár hónapig leveleztünk,de aztán egyre ritkábban és végül egyáltalán nem küldtünk egy másnak levelet.
                     -Jace te mit keresel itt?-a sokkhatás miatt még mindig tátott szájjal bámultam rá
                     -Ez a fogadtatás.Először meg sem ismersz,most meg nem is örülsz hogy itt vagyok-próbált komolyan beszélni ,de látszott rajta hogy csak viccel
                     -Mit keresek itt?-közbevágtam mert most már nagyon érdekelt hogy dutyiba kerülök e.Figyeltem az arcát,és szánalmat,szomorúságot és együttérzést láttam az arcán átsuhanni.Na most már tuti hogy irány a börtön!
                     -Agyrázkódást szenvedtél.Mikor hazamentél elájultál és beverted a fejed.A szüleid...-nem hagytam hogy folytassa a mondatot
                     -Akkor ezért nem emlékszem semmire.Nem érdekel mi van a szüleimmel tuti megint vagy dolgoznak vagy valami hülye ökotalálkozón vannak és ezért nem érnek rá meglátogatni a lányukat.
                     -Nem,tévedsz.A szüleid...-de most már ő nem tudta folytatni.Azok a szemek ahogy rám meredtek!Már akkor kezdtem sejteni hogy itt valami nagy baj van.
                     -Mi van velük?-kérdeztem vissza mert már nem bírtam tovább
                     -Ők... nos szóval...meghaltak.-először nem értettem hogy mit mondott.Aztán szépen lassan a szavak értelmet nyertek.Meghaltak.Ízlelgettem magamban a szavakat.Míg így is ridegül,elhagyatottan hangzottak.Meghaltak.Ők voltak az egyetlen élő rokonaim és most ők is itthagytak.De az nem lehet.Hiszen még tegnap beszéltem velük telefonon.Ez lehetetlen.Biztos csak valami hülye vicc.De be kellett látnom hogy nagyon is igaz amit Jace mondott.Hirtelen bevillant egy kép ahogy holtan fekszenek előttem kibelezve.Rosszul lettem,oldalra fordultam az ágyon és csak hánytam.Éreztem hogy Jace közelebb jött hozzám és simogatja a hátam,csitítgat.10 perc múlva már nyugodtan feküdtem az ágyba.
                     -Ki tette?-csak ennyit tudtam kinyögni a könnyeimmel küzködve.
                     -Még nem tudjuk de el fogjuk kapni.-láttam a szemében az elszántságot és hittem neki.Tudtam hogy el fogja kapni,nem hagyja meglógni a gyilkost.Egy kicsit aggasztott hogy a tegnapi napból még mindig nem emlékszem arra mikor hazaértem.Csak arra az egy képre emlékeztem ami bevillant az előbb.
                     -És akkor én most hova megyek?Nincsen több élő rokonom.Nekem csak ők voltak,de ők is itt hagytak.-már leplezetlenül zokogtam
                     -Csss.Nyugodj meg,nem lesz semmi baj.Gyámság alá foglak venni.Van egy kis házam innen nem messze egy kis városban,oda költözünk majd.Nem lesz semmi baj-próbált megnyugtatni,de nem sikerült neki.Csak arra tudtam gondolni hogy valaki meggyilkolta a szüleimet és én nem emlékszek rá ,pedig lehet hogy láttam a gyilkost,vagy megakadájozhattam volna Sírógörcsöt kaptam és nem akartam abbahagyni.Meg akartam halni,utáltam az egész világot.Miért velem csesznek ki ennyire?Mit tettem?A legrosszabb az egészben hogy az utolsó beszélgetésem a szüleimmel az egy heves vita volt.Emlékszem hogy veszekedtem velük,sőt még csúnyán is beszéltem velük,pedig ők csak nekem akartak jót.Erre még jobban elkezdtem sírni
                        Jace kiment és pár perccel később egy nővérrel jött vissza aki egy injekciós tűt tartott a kezében.Na ezt már nem!Nem adnak be nekem semmit sem!Kapálóztam és próbáltam elkerülni,de végül sikerült beadnia.Egyből éreztem a hatását.Egy kicsit olyan volt mintha beszívtam volna.Már nem éreztem semmit,és a külvilágot is kizártam.Mielőtt mély álomba merültem volna a nyugtatótól megfogattam hogy most sírtam utoljára.Többé nem fogok egy csepp könnyet se ejteni senki és semmi miatt.